CSILLAGÁSZATI MÚZEUM – (6. emelet)

Alább a 2014-2015. évi Varázstorony Vetélkedő II. és III. fordulójára (döntőjére) való felkészüléshez találsz ismeretanyagot.


A csillagászati kiállítás műszerei

Gróf Eszterházy Károly (1725-1799) az egri Líceum és a csillagvizsgáló építtetője. Rómában teológiát tanult. Hazatérése után 1762-ben nevezték ki Eger város püspökévé. A természettudományokat kedvelő Eszterházy többek között egy négyfakultásos egyetem és csillagvizsgáló terveivel érkezett Eger városába.



 



1776-tól az egri csillagásztorony – Specula – Kelet Európa egyik legjobban felszerelt csillagvizsgálója elkezdte működését. A megfigyeléseket a hatodik emeleti keleti és nyugati megfigyelőtermekből, a teraszról és a kupolából végezték. Az építtető Eszterházy kérésére Hell Miksa (1720-1792) magyar származású bécsi királyi csillagász szerezte be a kor legkiválóbb csillagászati mérőeszközeit a legjobb bécsi és londoni távcsőépítő műhelyekből.



 



Az egykori nyugati megfigyelőterem ma Csillagászati Múzeum, ahol a régi csillagászati eszközök kiállítása található.

A Csillagászati Múzeum és torony műszerei

I. Távcsövek

A távcsövek – néhány darab kivételével – már nem működnek, a háborúk idején elvesztek belőlük a lencse és a tükör optikák.

1. Lencsés távcsövek

A legegyszerűbb lencsés távcsövekben két lencse található (lásd lentebb).

Akromatikus Dollond távcső (London 1770.)
A háromlábú állványra szerelt óriás távcső legalább 3 méter. Az egri csillagvizsgáló lencsés távcsövei kiváló minőségű, többtagú lencsékkel készültek. Ezeket az optikákat a londoni lencsekészítő John Dollond különböző fizikai tulajdonságú (törésmutatójú) üvegből készült lencsékből állította össze.

 

 

 

 

Dollond távcső (London 1780).
A műszert a Hold és a bolygók megfigyelésére használták. Külön érdekessége, hogy a főiskola dísztermében a mennyezetet díszítő freskón ez a távcső látható, mellette Madarassy Jánost a csillagvizsgáló első csillagászát fedezhetjük fel.







Madarassy János csillagász (F. Sigrist freskó –részlet 1781)

 

 

 

 

Steinheil gyártmányú lencsés távcső (München 19. sz. közepe)
A kiállítás egyetlen távcsöve, amelyben még megtalálható az összes eredeti optika és működőképes. Iskolai célokra használhatták. A csillagászmelegedőben tekinthető meg a 7. emeleten.


 


Angol szerelésű parallaktikus távcső (Bécs 19. sz. közepe.)
A távcső megdöntött tengelye a Föld tengelyével párhuzamos, és a sarkcsillag irányba mutat. Így a távcsövet ezen a tengelyen forgatva könnyen lehetett követni az égitesteket az égbolton. A távcsövet Albert Ferenc a csillagásztorony utolsó csillagásza vásárolta 1858-ban.






2. Tükrös távcsövek

A tükrös távcsövek fő jellemzője, hogy a tárgylencse (objektív) szerepét egy homorú tükör veszi át.

Newton - féle tükrös távcső (London 1776)
Ebben a távcsőben egy homorú tükör (főtükör), egy síktükör (segédtükör) és egy szemlencse (okulár) van. A főtükörről visszaverődő fénysugarak a 45 fokban megdöntött sík segédtükörre esnek, ami azokat a távcső oldalán levő okulárba kivetíti.






Gregory – féle tükrös távcső (Bécs 1776)
A különleges távcső érdekessége, hogy a főtükör közepébe fúrt lyukba szerelt okuláron át kellett belenézni a távcsőbe. Ez a távcső már két homorú tükröt tartalmazott.






II. Égitestek helyzetét meghatározó műszerek

Nagy fali kvadráns
A kvadráns eredetileg a csillagok és égitestek látszólagos magasságának a szögmérő műszere volt, amelyet már a távcső feltalálása előtt is használtak. Neve onnan ered, hogy egy negyed kört fogott át, amelynek egyik szára vízszintes, a másik pedig függőleges. A Nagy fali kvadráns a múzeum legnagyobb műszere, segítségével az égitestek delelési magasságát lehetett meghatározni ívmásodperc pontossággal. Egy égitest akkor delel, amikor az égi meridiánon áthalad. (Az égi meridián az északi és a déli sarkok, valamint a megfigyelő feje feletti ponton -zeniten- áthaladó képzeletbeli körvonal.)






Arnold-féle csillagászati ingaóra (London 1776)
A csillagok járása szerint beszabályozott óra segítségével, pontosan lehetett mérni a csillagidőt. A csillagidőt mutató óra a mindennapi életben használt órákhoz képest minden nap 4 percet, havonta 2 órát siet. A csillagok mozgásához igazodó órák a csillagvizsgálókban igen hasznosnak bizonyultak, mert ezek a csillagok pontos helyzetét is mutatták az égbolton.







Szállítható kvadráns (London 1776).
A könnyen szétszerelhető és szállítható műszert csillagászati megfigyelésekre és térképészeti célokra használták.







III. Napórák

A meridián vonal
A csillagvizsgáló igazi érdekessége a nyugati megfigyelőterem padlózatát É–D irányban átlósan átszelő 30,5 cm széles sáv, az un. délvonal, vagy meridián vonal. (A földrajzi fokhálózatban az Északi- és Déli-pólust összekötő félköröket hosszúsági köröknek, meridiánoknak, délköröknek nevezik.) A terem déli falán, a délvonal felett kb. 5 m magasan van egy doboz, alján egy 5 milliméter átmérőjű kör alakú nyílással. Napos, déli órákban a Nap fénye bejut a nyíláson át, és a kőpadlón tenyérnyi nagyságú foltot hagy. Ez a fényfolt a Nap képe, miután a falon levő doboz egy lencse nélküli kivetítő, un. lyukkamera. A kőpadlón megjelenő napkép, a Nap látszólagos mozgása következtében áthalad a meridiánon. Amikor a vonalsáv közepére ér, akkor van Egerben helyi, azaz csillagászati dél.
Az év folyamán a Nap delelési magasságának megfelelően a fényfolt átvonulásának a helye is változik. Nyáron a Nap magasan delel, ezért a fénysugár meredek szögben érkezik be a terembe. Ekkor a fényfolt a vonal déli végénél vonul át. Télen a Nap már alacsonyan delel, ezért a napfény lapos szögben érkezik a terembe. Így a fényfolt decemberben az északi falon függőlegesen folytatódó délvonal sávján fog áthaladni. A csillagászati dél időpontja az év folyamán folyamatosan változik, téli időszámítás szerint 11. 25 és 11. 50 között következik be.

Mezőnyárádi ágyús napóra (19. sz. eleje)
Ez a legérdekesebb kiállítási tárgyunk, ami egy állatégövi jegyekkel díszített kőoszlop tetején látható. A kis réz-ágyút minden napos délelőtt megtöltötték puskaporral. Az ágyú felett elhelyezett kis gyűjtőlencse a Nap sugarait délben az ágyú gyújtónyílásába fókuszálta, begyújtotta a puskaport, s ennek következtében az ágyú elsült. A durranás a delet jelezte. Az ötletes időjelző szerkezetet a 18. század végén egy gazdag földbirtokos család használta Mezőnyárádon úri szórakozásként a helyi dél meghatározására.

A Csillagászati Múzeum copfstílusú szekrényében még érdekes napórák tekinthetők meg.

A vetélkedő II. fordulójára tanulmányozd át a fentieket itt a honlapon.